HOGYAN TANÍTSUK AZ ÖNKONTROLLT?

Önuralomról akkor beszélünk, amikor a gyerek erővel leállít egy adott viselkedést, beleértve a beszédet is. Amikor valamit nem csinál vagy másképp csinál, mint ahogy az elsődleges késztetése alapján tenne. Pl. kikapná a testvére kezéból a játékot, de megállítja a mozdulatot, vagy nem válaszol vissza valami éleset arra, amit neki mondtak vagy megvárja, amíg a másik befejezi, amit mond vagy csinál.

Amikor éppen önkontrollt mutat a gyerek, ha csak egy pillanatra is, azonnal le kell csapni, megnevezni és elismerni. “Láttam, hogy türtöztetted magad és arrébb mentél, nem válaszoltál, elengedted. Láttam, hogy erőfeszítést tettél.” Az erőfeszítésen van a hangsúly.

Az indulatos gyerek, amikor uralkodik magán, akkor megfeszül, tényleg nagy erőket kell mozdítania, hogy leállítsa magát. De ha nem látjuk a gyereken az erőfeszítést csak ő azt mondja, hogy nehéz volt neki megcsinálni vagy éppen nem tenni semmit – akkor is higgyük el és akkor is dicsérjük meg. “Örülök, hogy uralkodtál magadon, hogy tettél erőfeszítést, hogy legyőzted az indulatodat stb. Minden lehetőséget ki kell használni, hogy ezeket a mondatokat beépítsük.

Előfordulhat, hogy úgy érezzük a gyerek csak azért mondja, hogy nehéz volt valamit megtennie, mert azt akarja, hogy dicsérjük meg. Ne sajnáljuk tőle a dicséretet. Így tanul, így rögzíti, hogy mit várunk tőle és mi az, amit értékelünk.

Fogadjuk el azt is ha a gyerek kiszáll a helyzetből. Azt kell szem előtt tartanunk, hogy mi a célunk. Ha ezt úgy határozzuk meg, hogy képes legyen az indulatait uralni és a feszültségét úgy kezelni, hogy azt nem adja át a környezetének, akkor a helyzetből való kilépés egy jó megoldás.

A legtöbb gyerek ösztönös reakciója, hogy a feszült helyzetből megpróbál kilépni. Sajnos a szülők ezt többnyire nem engedik, “Még nem fejeztem be!” “Majd, ha én mondom, akkor mehetsz el!” Indulatkezelést nem lehet feszülten, indulatosan, erőből tanítani.

A gyereknek értenie kell, mit akarunk és ahhoz az érzést is társítanunk kell. A gyerekben mindenféle történik, ezeket nem érti, ezekre nincs szava. Tölünk tanulja az érzéseknek nem csak a nevét, ezek minősítését, hogy jó vagy rossz, és a kezelésüket is, melyik érzésnél mi a teendő. “Mindennek nekimész, nagyon elfáradtál. Gyere, elmegyünk lefeküdni.” “Eltörött, látom szomorú vagy. Gyere, búj ide hozzám, hogy megvigasztaljalak.” “Ne félj, fogom a kezed, vigyázok rád.”

Amikor tehát, a helyzet feszültté válik és a gyerek kilép, szó nélkül engedjük el, bármit mond vagy csinál. Később, amikor megnugodott, akkor dicsérjük meg. “Nagyon feszültek voltunk/voltam/voltál nagyon jó, hogy ki tudtál lépni a helyzetből és elmentél megnyugodni.”

Ha magától tudja vagy megtanítottuk már, hogy kilépjen a feszült helyzetből, akkor kezdhetjük tanítani, hogy mivel, hogyan nyugtassa meg magát. Beszélgetünk róla, írhatunk listát, csinálhatunk nyugi zsákot, amibe olyan dolgokat teszünk, ami szerinte jó neki. De a megnyugtatás eszköze soha ne legyen elektromos, vizuális eszköz, mert az csak látszólag, rövid ideig múködik, valójában még súlyosabb önkontroll problémákat állít elő. (Erről korábban már írtam) A könyv nézegetés, olvasás, legózás, zene hallgatás, zenélés, bűvöskocka, kézműveskedés, rajzolás, türelemjátékok és a kínai boltokban kapható sok kis nyomkodható, huzogatható, kattintgatható vicik-vacak. Sok mindent ki kell próbálni. A gyerek gondolkodását kell ráállítani arra, hogy azon gondolkodjon, azt keresse, hogy mi az, ami megnyugtatja.

Ha már vannak eszközei, akkor térhetünk rá, arra, hogy feszült helyzetben megkérjük, hogy menjen el megnyugodni, vagy vonuljon vissza és gondolkodjon a megoldási lehetőségeken. Ne zavarjuk be a szobájába, mert akkor ellenállhat. Nem akarjuk a helyzetet tovább rontani. Nem akarjuk a gyereket arra tanítani, hogy ha feszültség van, akkor azt tovább fokozzuk, egészen az úgynevezett kisülésig, amikor is már mindenki elment a végsőkig és utána összeborulva sírunk.

Amikor a gyerek mondat közben otthagy bennünket és közben mindenféléket mond, nem kell meghallanunk, hogy mit dörmög magában. Később, ha már nyugodt, akkor újra a szokásosat kell mondani, “Láttam, hogy hirtelen nagyon mérges lettél. Nagy önuralomra vall, hogy ki tudtál lépni a helyzetből. Igazán értékelem, így elkerültünk egy veszekedést. Köszi.”

Mint minden erény tanításánál, az önuralomnál is fontos a mintaadás. Sőt anélkül ez nem is megy. Sokszor hallottam a szülőktől, hogy “Én ilyen vagyok, nem tehetek róla.” Erre az a válaszom, hogy ebben az esetben a szülő azt várja a gyerekétől, hogy az képes legyen érettebben viselkedni mint az őt nevelő szülő. Talán ezt senki nem gondolja komolyan.

Szóval a gyerek annál gyorsabban tanul, minél több példát lát. “Most nagyon ideges lettem attól, amit csináltál. Előbb megnyugszom és majd utána beszélünk.” “Sajnálom, ma rossz napom volt, nincs türelmem semmihez, kérek tíz perc nyugalmat, hogy összeszedjem magam.” “Annyira mérges vagyok, hogy nem is tudok tisztán gondolkodni. Ezt meg kell beszélnem apáddal/anyáddal/testvéreddel/tanárral stb. Majd utána megbeszéljük, hogy miként hozhatod helyre. Addig neked is van időd gondolkodni rajta.” “Most ötig számolok magamban, hogy lehiggadjak.” “Most mély levegőket veszek, hogy ne dühömben  válaszoljak.”

Sajnos viselkedésproblémás családoknál előfordulhat, hogy a gyereknek fogalma sincs, hogy mi a különbség a nyugodt és feszült légkör között. Az ő létezése szerint van az izgalmas és az unalmas állapot. Ezek a gyerekek, ha azt tapasztalják, hogy csönd van, mindenki elmerül valamiben akkor feszültté válnak és tesznek valamit. Amikor a szülő leállítani próbálja őket, akkor ráerősítenek és még jobban kapaszkodnak a szülőbe.

Tudom, hogy nagyon didaktikus, amit mondok, de akkor is csak akkor fogja tudni a gyerek, hogy a nyugalom, az elengedettség jó, ha ezt kimondjuk akkor, amikor éppen történik. “Olyan boldog vagyok, hogy tudtam egy kicsit olvasni.” ”Milyen kellemes volt ez a csend.” “Nagyszerű, hogy ilyen békésen tudunk egymás mellett lenni.” stb.

Át kell élnie a gyereknek, a nyugalmat és tudnia kell, hogy ezt az állapotot mi fontosnak és kellemesnek találjuk. Csak így kap tartalmat az a mondat, hogy nyugodj meg vagy találj eszközöket, hogy megnyugtasd magad.

Sokat segíthet egy indulatos gyereknek, ha a szülő együtt tud működni a pedagógussal, aki szintén megérti és engedélyezi a gyereknek, hogy feszült helyzetekből kilépjen, óra alatt kimenjen a mosdóba vagy körbe fussa az udvart. Sokszor azt is elfogadják, hogy egy gyerek akkor tud jól figyelni, ha közben csendesen matathat valamivel.